#Al
Ébredéskor mosolygáson kaptam magam. Ma szívesebben keltem fel mint máskor, pedig már hétfő volt. Kedvenc azaz legsötétebb szettem volt rajtam...kilépve a szobámból anyukám vigyorogva fogad. Meglepődtem. Szokás szerint megint késésbe vagyok, de menet közben cuppantok egy puszit az arcára. Szaladok a buszhoz, még kedvenc édes mentolos mérgemre sem gyújtottam rá. Amikor beléptem a suliba három plázacica szaladt oda hozzám.
- Úr Isten, Al...hogy vagy? Miért vagy itt? Nagyon megrázott a dolog?? - néztek rám aggódó könnyes szemmel.
- Megijesztetek! Persze hogy jól vagyok. Mi történt?! Ne szórakozzatok már!- szinte már ordibálok velük annyira megijedtem. Félek hogy Beccával történt valami mert ma nem buszozott velem, de azt mondta hogy csak rutin kivizsgálásra kell mennie. A lányok egy szót sem szólnak.
Erőszakosan lököm félre őket majd az osztályfőnökhöz sietek. Remegek.
- Tanárnő!- épp a tanári felé siet - tanárnő! Elnézést! A lányok ma kisírt szemekkel jöttek oda hozzám hogy, hogy vagyok?! Mi történt?! Kérem valaki mondjon már valamit! - kiáltom remegő hangon de mégis erőszakosan,minden udvariasságom elpárolgott.
- Kérem, nyugodjon meg Alice - mondja szomorú fennhangon, de mégis nyugtató hatást szeretne elérni.
- Kérem tanárnő..senki nem mond semmit! - csökkent a hangerőm valószínűleg attól a gombóctól ami a semmiből bukkant fel a torkomban.
- Becca kórházba került...újra kellett éleszteni - rogyok rá a bőr kanapéra ami a tanári előtt feküdt. Nem akartam sírni. Nem lehet. Itt nem. Amint egy kis erőre kaptam felálltam és a mosdóba rohantam. Megpróbáltam anyut tárcsázni...csak harmadjára sikerült.
- Al...én annyira sajnálom - csak suttog...szerintem többet tud mint én.
- Be....be..mehetek hozzá?- remeg a hangom
- Persze, drágám majd én beszélek a tanárnővel!
Leraktam. Fogtam a táskám és az aluljáróba szaladtam... SMS-em jött. Anyu megírta hova is kell mennem. Szerencsére csak egy pár megállóra volt a kórház. Berontok. Még nem tudom hogy mi történt de odasietek a recepcióhoz. Mielőtt megszólalnék meghallom két nővér beszélgetését:
- Nagyon sok vért vesztett... 12 öltéssel kellett összevarrni.
- Bárcsak mondana valamit..legalább a szülei bejöhetnének.
Tudtam hogy Beccáról beszélnek. Zokogni kezdtem. Berohanok a kórterembe ahonnan a két nővér kilépett. Utánam kiáltanak.
- Nah de kisasszony!- meg sem fordulok, pedig pontosan tudtam hogy rám gondolnak.
Földbe gyökerezik a lábam amikor meglátom Beccát gépekre kötve.
#Becca
Tegnap este sokáig fent voltam. Izgultam, talán a kivizsgálás miatt. Anyu már megint csak a manikűrösével lóg és vásárolgat, apu pedig már megint zűrős alakokat hoz a házba. Nem akarok megint beszélőre járni csak mert anyunak nem elég drágák a körmei. Hogy gondolataimat ráncba szedjem lesétáltam az emeletről a konyhába. Csöngetnek. Lassan éjfélt üt az óra, ki lehet az ilyenkor.? Az ajtóhoz sétálok, kinézek a kukucskálón. Nem ismerem az illetőt ezért ki sem nyitom. A házból nem szűrődik ki a fény mert a lakás minden szegletét ismerem és csak a telefonommal világítok. Apu a dolgozószobájából jön ki, komor szigorú arccal.
- Miért nem nyitod ki, kicsim? - csodálkozva nézek vissza rá az előszobában állva.
Az ajtóhoz sétálok. Kinyitom. Az illető szó nélkül a dolgozószobába siet. Honnan ismeri ilyen jól a házat??
Felszaladok az emeletre. Beugrok az ágyba, berakom a fülest és max. hangerőre toltam kedvenc zenéimet.
Hirtelen egy nagy dörrenést hallottam. Kirántottam a fülest a fülemből és lerohantam a lépcsőn. Egy másik férfi idegesen futott volna ki az ajtón de észre vett. Annyira megijedtem hogy legurultam a lépcsőn. Zsibbadt mindenem ...hirtelen még egy dörrenés, evvel párhuzamosan éles fájdalom járta át a testem.
Egy kórházban ébredtem. Halvány fényeket láttam, de éreztem a korterem dohos szagát. Egy éles kiáltást hallottam:
- Nah, de kisasszony!! - hangosan csapódott be az ajtó. Összerezzentem.
Ébredéskor mosolygáson kaptam magam. Ma szívesebben keltem fel mint máskor, pedig már hétfő volt. Kedvenc azaz legsötétebb szettem volt rajtam...kilépve a szobámból anyukám vigyorogva fogad. Meglepődtem. Szokás szerint megint késésbe vagyok, de menet közben cuppantok egy puszit az arcára. Szaladok a buszhoz, még kedvenc édes mentolos mérgemre sem gyújtottam rá. Amikor beléptem a suliba három plázacica szaladt oda hozzám.
- Úr Isten, Al...hogy vagy? Miért vagy itt? Nagyon megrázott a dolog?? - néztek rám aggódó könnyes szemmel.
- Megijesztetek! Persze hogy jól vagyok. Mi történt?! Ne szórakozzatok már!- szinte már ordibálok velük annyira megijedtem. Félek hogy Beccával történt valami mert ma nem buszozott velem, de azt mondta hogy csak rutin kivizsgálásra kell mennie. A lányok egy szót sem szólnak.
Erőszakosan lököm félre őket majd az osztályfőnökhöz sietek. Remegek.
- Tanárnő!- épp a tanári felé siet - tanárnő! Elnézést! A lányok ma kisírt szemekkel jöttek oda hozzám hogy, hogy vagyok?! Mi történt?! Kérem valaki mondjon már valamit! - kiáltom remegő hangon de mégis erőszakosan,minden udvariasságom elpárolgott.
- Kérem, nyugodjon meg Alice - mondja szomorú fennhangon, de mégis nyugtató hatást szeretne elérni.
- Kérem tanárnő..senki nem mond semmit! - csökkent a hangerőm valószínűleg attól a gombóctól ami a semmiből bukkant fel a torkomban.
- Becca kórházba került...újra kellett éleszteni - rogyok rá a bőr kanapéra ami a tanári előtt feküdt. Nem akartam sírni. Nem lehet. Itt nem. Amint egy kis erőre kaptam felálltam és a mosdóba rohantam. Megpróbáltam anyut tárcsázni...csak harmadjára sikerült.
- Al...én annyira sajnálom - csak suttog...szerintem többet tud mint én.
- Be....be..mehetek hozzá?- remeg a hangom
- Persze, drágám majd én beszélek a tanárnővel!
Leraktam. Fogtam a táskám és az aluljáróba szaladtam... SMS-em jött. Anyu megírta hova is kell mennem. Szerencsére csak egy pár megállóra volt a kórház. Berontok. Még nem tudom hogy mi történt de odasietek a recepcióhoz. Mielőtt megszólalnék meghallom két nővér beszélgetését:
- Nagyon sok vért vesztett... 12 öltéssel kellett összevarrni.
- Bárcsak mondana valamit..legalább a szülei bejöhetnének.
Tudtam hogy Beccáról beszélnek. Zokogni kezdtem. Berohanok a kórterembe ahonnan a két nővér kilépett. Utánam kiáltanak.
- Nah de kisasszony!- meg sem fordulok, pedig pontosan tudtam hogy rám gondolnak.
Földbe gyökerezik a lábam amikor meglátom Beccát gépekre kötve.
#Becca
Tegnap este sokáig fent voltam. Izgultam, talán a kivizsgálás miatt. Anyu már megint csak a manikűrösével lóg és vásárolgat, apu pedig már megint zűrős alakokat hoz a házba. Nem akarok megint beszélőre járni csak mert anyunak nem elég drágák a körmei. Hogy gondolataimat ráncba szedjem lesétáltam az emeletről a konyhába. Csöngetnek. Lassan éjfélt üt az óra, ki lehet az ilyenkor.? Az ajtóhoz sétálok, kinézek a kukucskálón. Nem ismerem az illetőt ezért ki sem nyitom. A házból nem szűrődik ki a fény mert a lakás minden szegletét ismerem és csak a telefonommal világítok. Apu a dolgozószobájából jön ki, komor szigorú arccal.
- Miért nem nyitod ki, kicsim? - csodálkozva nézek vissza rá az előszobában állva.
Az ajtóhoz sétálok. Kinyitom. Az illető szó nélkül a dolgozószobába siet. Honnan ismeri ilyen jól a házat??
Felszaladok az emeletre. Beugrok az ágyba, berakom a fülest és max. hangerőre toltam kedvenc zenéimet.
Hirtelen egy nagy dörrenést hallottam. Kirántottam a fülest a fülemből és lerohantam a lépcsőn. Egy másik férfi idegesen futott volna ki az ajtón de észre vett. Annyira megijedtem hogy legurultam a lépcsőn. Zsibbadt mindenem ...hirtelen még egy dörrenés, evvel párhuzamosan éles fájdalom járta át a testem.
Egy kórházban ébredtem. Halvány fényeket láttam, de éreztem a korterem dohos szagát. Egy éles kiáltást hallottam:
- Nah, de kisasszony!! - hangosan csapódott be az ajtó. Összerezzentem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése